Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pável Márta LEHET-E OLYAN TÖRVÉNYT, RENDELETET HOZNI, AMELYIK AZ EGYIK EMBERNEK MEGADJA AZ ÉLET LEHETŐSÉGÉT, A MÁSIKNAK NEM ?

2020.05.01

Pável Márta

LEHET-E OLYAN TÖRVÉNYT, RENDELETET HOZNI, AMELYIK AZ EGYIK EMBERNEK MEGADJA AZ ÉLET LEHETŐSÉGÉT, A MÁSIKNAK NEM ?

 

Ez az én saját véleményem, és a továbbiakban ezt nem hangsúlyozom, de lehet vele vitatkozni, viszont nem érdemes, mert úgysem engedek, mert ez az én normám, amit Isten adott,  s mivel mindenkiben Isten lelke van, és csak Isten döntheti el, hogy én meddig élek és hogyan élek. A többi embernek, s minden embernek egyenlő jogokat kell adni az életre, akár járvány van, akár nincs! Mindegy, hogy hány éves valaki, és az más dolog, ha valaki azt mondja, hogy énnekem már nagyon elég volt az egészből, csak szenvedek már... stb., és én átadom egy fiatalnak például a légzőkészüléket. Rendben, tegye meg, de nem kötelező, ha úgy érzi, tegye meg, de elvenni tőle nem lehet. Az öregek anyák is és apák is, akik felnevelték a most gyilkolni készülő nemzedéket. Micsoda hálátlan bűnös világ ez! Az én erkölcsi normám ezt nem engedi meg, az én humánus normám szerint, minden emberben Isten lelke van, senki, de senki nem dönthet felette, hogy te meghalsz, te meg nem. Orvos és politika sem játszhat Istent! 

Újabban hallani különböző országokban, és félek, hogy hazánkban is hasonló törekvés lesz, hogy például a koronavírus kapcsán azokat az embereket hátrébb teszik, vagy nem is foglalkoznak velük, akiknek most nem sok esélyük van, hogy megmaradjanak, s nem adnak nekik lélegeztetőgépet. Az orvos döntheti el, ki élhet, ki nem? Szerintem meg nem! Nem erről szól a Hyppokratesz-i esküje! Nagy baj azzal van, hogy egy-egy kormány, egy-egy állam, a társadalom nem készült fel megfelelően az egészségügyben a következő lépésekre, s ezzel azokat az orvosokat, akikben még van humánum, emberség, azokat nem kéne rákényszeríteni halálos döntésekre (pl. abortusz elvégzésére sem). Erkölcsös, becsületes orvosok (még vannak ilyenek is) tudják, hogy ez bűn, nem kéne összetörni az ő Hyppokratesz-i esküjüket, mert ez az eskü még él akkor is, ha módosítottak rajta. Menjünk vissza az alapokhoz, menjünk vissza a becsülethez, menjünk vissza ahhoz, hogy mindent tegyenek meg az országért, az EMBEREKÉRT. Általában a világban is, itthon is egymást váltó kormányokról felületesen mindig kiderül mennyit tett el a maga hasznára. Már szinte azt nézi a nép, ki lopott kevesebbet, azt választja. Nos ilyenek következménye az áldatlan egészségügy is. A saját zsebeik tömésének mellőzésével, gátlástalan mohóság kiiktatásával, több pénz juthatna arra, amire igazán kell. Öregek irtása helyett! A kórházakat modernizálni kéne, újjáépíteni, s a kórházakban az orvosokat kéne magas szinten tartani, erre nevelni a medikusokat is, a szakdolgozókat is, és nekik is megadni a megfelelő pénzt, hogy ne 120-150.000-et vigyenek haza, amikor szaros pelenkákat cserélnek. Ugyanakkor a Parlamentben most emelték megint a fizetéseket (milliókra) meg az önkormányzatokban is: micsoda kifordított világ ez!  Ilyen körülmények között dönttetik az orvosokat? Mi alapján lehet eldönteni, hogy ki kap lélegeztető készüléket? Nem személyes kiválogatással! Azt mondom, hogyha nincs elég készülék, akkor érkezési sorrendben kerüljenek ellátásra. A sorrend nem szelekció. Ha pl. sorrendben állnak a péknél, nem mehet ki a pék, mondván, hogy nincs elég kenyerem, így csak a fiatalok kaphatnak, majd meg akinek kék szeme van, meg aki nem zsidó, meg aki nem cigány, ekkor elérkeznénk a nácizmusig!!!! Jól gondoljanak bele, ez a szelekció mindig valami rossz, diktatúrák, háborúk kezdte. Ne menjünk ebbe bele.

 Másik példa - hogy jobban érthető legyek -, az iskolában sem tehetjük meg azt, hogy kiáll a tanár az ajtó elé, és azt mondja, hogy téged hülyének (nagyon betegnek) nézlek, téged nem tanítalak (gyógyítalak).  Az orvos sem játszhat Istent, meg a kormányok sem, nem tehetik azt, hogy 65-75 év felett már nem gyógyítanak, nem adnak nekik olyan kezelést, ami sokba kerül, vagy talán a mentő ki se megy értük. (Van már ilyen ország, igaz nem keresztény!) Rémisztő, hogy milyen korban élünk, hova jutottunk, mert ez a legembertelenebb dolog, amit el tudok képzelni. Nem azért mert magam is idősebb vagyok, már rég nem érdekel az emberi tett, Isten kezében vagyok és ott én jó helyen vagyok, de a többi emberrel mi lesz? Mindig a rossz terjed el, nem a jó. Fiatalok, legyetek észnél, ebbe ne menjetek bele, mert magatok alatt vágjátok a fát, ti is meg fogtok öregedni! 

Ha ebbe beleegyezik a társadalom, ebbe a liberális, lélektelen, antihumánus, antiszociális szemléletbe, akkor ez idő kérdése, és normává lesz. Akkor valóban eljutottunk a modern Taigetoszig. Semmiben nem különbözik ez Hitler tettétől: ő is válogatott az emberek között, ki maradhat életben, ki nem zsidó, ki nem cigány stb. Ha életben és hatalmon maradt volna, jöhetett volna az, hogy ki barna szemű, kinek nem zöld a füle, máris mehet a gázkamrába? Észnél kell lenni emberiség!

Gondolkozni kellene mindenkinek, ez soha senkinek nem engedhető meg! Ez náci vonás, ez az igazi náci vonás, hogy egy ember, vagy rendelkezés eldöntheti, hogy azért, mert valaki korosabb, mert az ő élete nem jelent annyit (nekik), ő ne kapjon esélyt. (Gondolom a lelketlen, haszonelvű világnak útban van, „drágábba” kerül a társadalomnak..., mint egy 30 éves.)

 Sehogyan sem lehet szelektálni az emberek között, de csendben kérdezem amúgy: és honnan tudja valaki, hogy ki, mennyit tett az emberiségnek, és melyik fog szolgálni, és milyen haszna volt eddig is? Ha fekete és fehér ember között különbséget tesznek, akkor a liberálisok egyből vernyákolnak, most miért nem? Mert ők teszik, díjazzák?? Keresztény ember ilyet még csak nem is gondolhat! Pont azokban az országokban csinálják meg, ami liberális gyanús, felháborító.

 Még egy dolog, ha anonim módon cselekszenek így, és sokszor ezt a csírázó ’pusztuljon az öreg’ szemléletet magán is véli érezni az ember, pl. mikor az orvos közli velem, hogy elmúltam 70 éves, nekem már nem kell menni mammográfiára (???)..., gondoljunk bele   a vírusnál. Most mi a szöveg: kik a veszélyeztettek? Öregek, akik  magas vérnyomásos, cukros, szív, érrendszeri problémával, szervi   bajokkal, súlyos betegséggel küzdenek. Gondolkodjunk: Szinte minden 60 éven felülinek vagy a vérnyomása rossz, vagy az ere rossz, vagy a szíve rossz, mert sajnos annyit dolgoztunk, hogy tönkre vagyunk hajtva, hogy ez az  ország  visszaépüljön. Mára a 60 éven felüliek így jártak, így vagyunk sajnos eleresztve, s akkor mindenki halálraítélt, és lehet, hogy ők százszor többet tettek a fiatalokért vagy azért a világért, ami most őket lelöki a szakadékba. Akkor egy 60 év feletti nyugdíjas korosztály csendes „népirtása” folyik, és csak az marad meg, akinek szerencséje van, nem került a kezeikbe?

Gondolkozzanak emberek, mindenkiben Isten lelke van, nem győzöm ismételni, senki sem dönthet a másik felett! Mindenkinek el kellene látni a legjobb tudása, készsége szerint az embermentő feladatát, és az államnak kötelessége lenne ehhez biztosítani mindent, de mindent! Hazudozás, félrebeszélés, félrevezetés nélkül,  hogy a jószándékú orvosokat se hajtsák bele abba, hogy halálra ítélik az idősebbeket, vagy azokat az embereket, akikről azt gondolják, hogy nem gyógyul meg...! S ha mégis?! Hol ennek a vége? 

Ebbe nem lehet beleegyezni, ez nem lehet a jövő társadalom normája. HA nem szólok, akkor úgy érzem, hogy bűnös vagyok abban a világban, ami elkövetkezik, aminek már nem szeretnék a tagja lenni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Egyetértek

(Sas, 2020.05.03 23:17)

Nagyon jó cikk, köszönöm!